1956 – Hősök és hóhérok
írta Wass Albert
(The Hungarian Quarterly, USA, October,1986)
/ford.: Kovács Attila Zoltán/
Harminc esztendővel ezelőtt Közép-Európának, talán még magának a Szovjetuniónak a sorsa is egy
vékony szalmaszálon függött, mely bármikor elszakadhatott volna, s akkor megszabadította volna a
világot a kommunista mételytől. Ezt a ritka történelmi eseményt, mely tele volt addig soha nem
látott lehetőségekkel, az egyik leghősiesebb és bizonyosan a legpatetikusabb forradalom váltotta ki,
melyet a világ valaha is látott. Ez az 1956. októberi magyar forradalom, melyet az ifjúságnak a
szabadság utáni ösztönös lelkesedése táplált. Ez volt a történelem folyamán az egyetlen olyan
feljegyzett forradalom, melyben mindkét nem tagjai, 11 éves kortól felfelé ezrével vettek részt
tevékenyen, saját maguk által szervezett harci alakulatokban. Tankokat robbantottak fel,
gépfegyvereket kezeltek, és kiszorították Budapestről az orosz katonákat, miközben szovjet katonák
ezreinek tiszteletét és együttérzését vívták ki, akik dezertáltak alakulataikból, hogy együtt
harcoljanak velük egy "szabadságnak" nevezett eszményért, amit ők maguk soha nem éltek meg,
mégis képesek voltak azonosulni vele saját ifjúságuk veleszületett hajlama okán.
Ma, harminc évvel később, gazdag és inspiráló irodalom áll rendelkezésre, mely leírja ennek a
heroikus küzdelemnek egyes fejezeteit. Igazán sajnálatos, hogy a világ angolul beszélő része még
mindig nem férhet hozzá ehhez a kortárs eposzhoz, mivel az amerikai kiadók nem hajlandók
felkavarni a "liberális uralkodó osztályt", amely immáron egy évszázada puskával a kezében
sírbakol az amerikai közvélemény felett, gondosan őrizve a kínos titkot, miszerint az emberiség
felszabadulásáért folytatott mindkét győzedelmes világháború a tárgyalóasztaloknál vereséggel ért
véget. A jó öreg Joszif Sztálinról és segítőiről kiderült, hogy gengszterek és gyilkosok, és az
"idealisták", akik segítséget nyújtottak nekik emberek millióinak leigázásához, a valóságban csupán
eszközök voltak egy addig soha nem látott mértékű tömeggyilkosságban. Ezért a szabadságért
küzdő gyermekek ezreinek hősies sagája tabutéma, mert felzaklathatja az "érzékeny szíveket", akik
akarva vagy akaratlanul okozói voltak az 1956-os magyar forradalom véres bukásának, és bizonyos
értelemben 50. 000 fiú és leány brutális kivégzéséért is felelősek lehetnek.
Két kritikus hét volt 1956 októberében, amikor az egész világ, főleg Kelet- és Közép-Európa lakói
lélegzetüket visszatartva várták, mit cselekszik majd Amerika. Lengyelország, Ukrajna,
Csehszlovákia, Románia lakói, a Szovjetunión belüli leigázott népek, maguk az orosz emberek is
készek voltak lerázni magukról a "kommunista igát" – egy olyan uralmat, amelyet sokkal parányibb
kisebbség irányított, mint amit ma a fehérek Dél-Afrikában képviselnek. Készek voltak, de elég
bölcsek ahhoz, hogy várjanak egy jelre, mely biztosította volna őket arról, hogy az 1944 - 45-ös
események nem ismétlődnek meg. Nem feledték el a vérest megtorlást azokkal szemben, akik
megkísérelték kihasználni a háború nyújtotta lehetőséget arra, hogy kivívják nemzeti
függetlenségüket: a 200.000 ukrán, 150.000 lengyel és 150.000 horvát megkínzását és kivégzését,
hogy csak néhányat említsünk a kommunisták által a II. világháború után véghez vitt
tömeggyilkosságok közül. Ezek a rettenetes emlékek a szabadság után sóvárgókat igen óvatossá
tették. Minden szem Washingtonra irányult: elismeri-e az amerikai kormány Magyarország
forradalmi kormányát addig, amíg szabad választásokat lehet tartani? Tényleg segít-e majd Amerika
azokat, akik magukon segítenek, ahogy a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja ígérgette
éveken át, több nyelven?
Aztán jött a sokk: az Egyesült Államok kormánya nem ismerte el az új magyar kormány
nagykövetét a magyar állam új, ideiglenes képviselőjének. Kétheti várakozás után a Vörös
Hadsereg teljes erejével tért vissza, és néhány napon belül elfojtotta a felkelést. Ma már bizonyított
tény, hogy a szovjet hadsereg főparancsnoka szükségesnek tartotta elhitetni a megszálló katonákkal:
a brit imperialistákkal harcolnak a Szuezi-csatornáért, azért, hogy megakadályozzák a magyar
fiatalság iránti együttérzés okozta tömeges dezertálást. Szemtanúk arról számolnak be, hogy az
orosz katonák erősködtek, hogy Budapestnél a Duna a Szuezi-csatorna, amelyet a britek uralma alól
kell felszabadítaniuk.
A forradalom leverése után Andropov – a Szovjetunió képviselőjeként – és Kádár, a bábkormány
feje, akit Andropov ültetett a hatalomba, olyan büntető tisztogatást vittek végbe, mely a magyar
nemzet teljes történelme során csak az 1945 - 46-os eseményeihez mérhető. Százötvenezer magyart
végeztek ki, ítéltek munkatáborra vagy deportáltak a Szovjetunióba; köztük ötvenezer 11 - 17 év
közötti gyermeket. Ezeknek a gyerekeknek egy része évekig várt szovjet börtönökben arra, hogy
bűnözőként felakasszák őket, azt bizonyítandó, hogy a Szovjetunió "civilizált ország", ahol 18 év
alatti gyermekeket nem lehet kivégezni.
Tudjuk jól, hogy régi sebeket feltépni sosem népszerű cselekedet. Mindazonáltal a jövő érdekében
fontos, hogy ne feledjük, kik a jók és kik a rosszak. Különösen azért, mivel az amerikai sajtó
liberális hatalma értesüléseit bizonyos belügyminisztériumi "forrásokra" alapozza, és azon
tüsténkedik, hogy elhitesse az amerikai emberekkel azt, hogy Kádár, Magyarország kommunista ura
gyengéd és jóakaratú atyja népének, és sikeresen túljár orosz gazdái eszén azáltal, hogy lassanként
szabad piacgazdaságot épít fel Magyarországon.
Azzal talán egyetérthetünk, hogy Kádár bizonyos mértékig enged a nép nyomásának, és talán
keményen munkálkodik azon, hogy bizonyos fokú jólétet teremtsen, csak hogy befogja a szájukat.
Azonban nem lehet és nem szabad elfelednünk, hogy harminc esztendővel ezelőtt ő volt az az
önkéntes hóhér, aki vakon végrehajtotta Andropov parancsait és 50.000 gyereket juttatott bitóra.
Van egy magyar mondás, mely szerint kutyából nem lesz szalonna. El ne feledjük ezt!
Magyarország történelmében, ahogy bármely más nép történelmében is, vannak hősök és vannak
hóhérok. A nemzet, de az egész emberi faj sorsa is attól függ teljes egészében, hogy a jövőben e
kettő közül melyik lesz hatalmon.